Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Bogdán László függetlenként, 2006 óta irányította Cserdit, halálhíre lesújtotta a baranyai település lakóit. 

Váratlanul elhunyt Cserdi polgármestere

Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének munkatársa elmondta, kedd reggel értesültek a polgármester haláláról, de további részleteket a család kérésére nem közölt. A halálhírt Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke is megerősítette.

Bogdán László 46 éves volt, a települést 2006 óta irányította, előtte négy éven át önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként is dolgozott. 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett.

Bogdán vezetésével komoly, alulról szerveződő zöldségtermesztési közfoglalkoztatási program indult, és Bogdán komplex fejlesztési programot is indított a falu rendbetételére - emlékeztet cikkében az Index.

A cserdi polgármester januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott, amiért sokat tett a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért.

Nyitófotó: Balogh Zoltán/MTI

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.21

Megható sorokkal emlékezett meg Toller Lászlóról Péterffy Attila

Rengeteget dolgozott Pécsért polgármesterként és országgyűlési képviselőként. Mindig emlékezni fogunk rá - írta Pécs polgármestere. 

  • 2020.10.21

Tájrendezés folyik az egykori pécsi bánya helyén

Jelenleg tájrendezési munkálatokat, a terület rekultivációját végzik a pécsi Karolina-külfejtésnél.

  • 2020.10.20

150 új munkahelyet teremthetnek Péterffyék Pécsett!

Újabb remek hír a pécsi polgároknak: A régi vásárcsarnok felújításával 150 új munkahely jöhet majd létre.